Rólunk Fejlesztések Hírek Multimédia Szerződésnyilvántartás Sajtószoba Állásajánlatok
Felújítják a 37-es út főutat 2011. április 01. 09:52


Előkészítés alatt áll a körzet egyik legfontosabb közlekedési útvonala, a 37-es főút korszerűsítése Szerencs és Tokaj térségében. A tervek szerint több szakaszon megerősítik a burkolatot, és – többek között – új kerékpáros-útszakaszokat is kiépítenek. Az előkészítést nagyobb részben az Európai Unió finanszírozza – tájékoztatott a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt.

Loppert Dániel, a NIF Zrt. kommunikációs vezetője elmondta, hogy a szerencsi 2,4 km hosszú átkelési szakasz folyamatban lévő átépítésével párhuzamosan 28 kilométeren folynak a 37. számú főút felújításának előkészületei Gesztelytől a 38. számú főútig. A tervek szerint a főúton 11,5 tonna tengelyterhelésű járművek számára is járhatóvá teszik az útpályát. A 37. számú főút e szakaszán várhatóan szélesítik is az utat, s helyenként előzési sávokat építenek ki, amelynek pontos helyeit és hosszúságát az engedélyezési tervezés során jelölik ki.

A csomópontok korszerűsítése mellett néhány csomópont megszüntetését is tervezik, ennek kapcsán párhuzamos összekötő utak építésére, valamint a csomópontok és meglévő hidak, átereszek szükség szerinti átépítésére is szükség lesz. A kerékpárosokra is gondoltak a tervezés során: azokon a szakaszokon – hozzávetőleg 6 kilométer hosszon –, ahol a kerékpározást a párhuzamosan futó utak nem teszik lehetővé, kerékpárút is épülhet.

Az előkészítés során már rendelkezésre áll a megvalósíthatósági tanulmány. A szükséges előzetes engedélyek megszerzése és az előzetes dokumentációk, tervek elkészítése megtörtént, a további részletes tervek – köztük az előzetes vizsgálati dokumentáció, az engedélyezési és kiviteli terv – kidolgozására a közbeszerzési eljárás megindítása előkészületben van. Az előkészületi munkálatok várhatóan 2013 végére fejeződnek be, az érdemi kivitelezés így jó esetben 2014-ben indulhat.

A főúton közlekedő járművek száma a forgalomszámlálási adatok szerint meghaladja a tízezret, ennek mintegy tíz százaléka nehézgépjármű. A körzet egyik legfontosabb közlekedési útvonala, a 37. számú főút felújításával gyorsul és biztonságosabbá válik az érintett térség közúti forgalma.

A beruházás előkészítésére a Közlekedési Operatív Program (KÖZOP) keretén belül több mint bruttó 747 millió forint áll rendelkezésre, aminek 15 százaléka hazai forrás, 85 százalékát pedig az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) fedezi.


vissza

NIF

KAPCSOLAT

1134 Budapest, Váci út 45. / AB Porta
Tel.: +36 1 4368-100
Fax: +36 1 4368-110
info[kukac]nif[pont]hu