A munkaterület átadásával megkezdődött a Budapest és Esztergom közötti 53 kilométeres vasúti vonalszakasz átfogó korszerűsítése az Új Széchenyi Terv forrásaiból. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. által elsőként megindított beruházásban a Piliscsaba – Esztergom vonalszakaszon, mintegy 33 kilométeren újítják fel a vasúti pályát 2013 nyaráig. Pilisvörösvár és Piliscsaba között két kilométer hosszban a vonatok megállás nélküli kikerülését lehetővé tevő kétvágányú szakasz épül a jövő év végéig. A mintegy 20 milliárd forintos fejlesztéssel a vonatok tíz perccel gyorsabban tehetik meg a Pilisvörösvár és Esztergom közötti utat.
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. eredményt hirdetett az M15 autóút, M1-Rajka (szlovák-magyar határ) közötti szakasz kapacitásbővítésének előkészítésére kiírt közbeszerzési eljáráson.
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. eredményt hirdetett az M85-M86 gyorsforgalmi út Csorna elkerülő I. ütemének megtervezésére kiírt közbeszerzési eljáráson. A fejlesztés az Új Széchenyi Terv részeként valósul meg.
Biztosítóberendezés létesítése Komárom állomáson
/ISPA/KA 2000/HU/16/P/PT/002 Budapest-Győr-Hegyeshalom vasútvonal rehabilitációja I./
Európai Unió által támogatott beruházás
Forrás: ISPA/Kohéziós Alap
Támogatási szerződés aláírásának dátuma: 2007.06.27.
Támogatás aránya: 100%, ebből 50% az az Operatív Programon belüli hazai forrás, 50% pedig európai uniós támogatás.
Budapest-Győr-Hegyeshalom vasútvonal rehabilitációja I. jutó összes támogatás:
Támogatás összege nettó: 94 988 000,00 €
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
E-mail: nfu@nfu.gov.hu
Infovonal: 06 40 638-638
http://www.nfu.hu
Közreműködő szervezet:
KIKSZ Közlekedésfejlesztési Zrt.
cím: 1024 Budapest,Lövőház utca 39.
központi telefonszám: 06 /1/ 3368-100
ügyfélszolgálat: 06 /40/ 638-638
fax: 06 /1/ 336 1755
info@kiksz.eu
http://www.kiksz.eu
Irányító Hatóság:
KEOP IH, Környezetvédelmi Programok Irányító Hatóság
www.nfu.hu/keop_ih
A kivitelezés lezárult, a műszaki átadás-átvétel 2008. 01. 16-án megtörtént.
Komárom állomáson új elektronikus biztosítóberendezés került kialakításra. Megépült az új üzemi épület az új elektronikus biztosítóberendezés, az energia ellátását biztosító berendezések és az új forgalmi iroda elhelyezése érdekében. A távközlő berendezések és a kábelhálózat kiegészítése illetve a váltófűtő berendezések létesítése befejeződött. A kapcsolódó vágányépítési munkák elkészültek. A szerződés részeként az állomás teljes hatókörzetében kiépült az ETCS 1. szintű jelfeladást.
Kivitelező: Alcatel-MÁVÉPCELL Konzorcium
Szerződéskötés dátuma: 2004. 09. 17.
Megvalósítás: 2004. október - 2008 december
A munka jellemző naturáliái:
- új és felújított sínek cseréje: 4,26 km
- kitérőcsere: 6 csoport
- új üzemi épület létesítése: 1 db

