A munkaterület átadásával megkezdődött a Budapest és Esztergom közötti 53 kilométeres vasúti vonalszakasz átfogó korszerűsítése az Új Széchenyi Terv forrásaiból. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. által elsőként megindított beruházásban a Piliscsaba – Esztergom vonalszakaszon, mintegy 33 kilométeren újítják fel a vasúti pályát 2013 nyaráig. Pilisvörösvár és Piliscsaba között két kilométer hosszban a vonatok megállás nélküli kikerülését lehetővé tevő kétvágányú szakasz épül a jövő év végéig. A mintegy 20 milliárd forintos fejlesztéssel a vonatok tíz perccel gyorsabban tehetik meg a Pilisvörösvár és Esztergom közötti utat.
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. eredményt hirdetett az M15 autóút, M1-Rajka (szlovák-magyar határ) közötti szakasz kapacitásbővítésének előkészítésére kiírt közbeszerzési eljáráson.
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. eredményt hirdetett az M85-M86 gyorsforgalmi út Csorna elkerülő I. ütemének megtervezésére kiírt közbeszerzési eljáráson. A fejlesztés az Új Széchenyi Terv részeként valósul meg.
Bagod (kiz) -Zalaegerszeg delta (kiz)
/ISPA/KA 2000/HU/16/P/PT/003 Zalalövő-Zalaegerszeg-Boba vasútvonal rehabilitációja I./
A forgalomba helyezés 2009. május 25-én megtörtént.
A Zalalövő – Zalaegerszeg – Boba vasútvonal-szakasz része az V. Pán-Európai vasúti korridornak, amely kapcsolatot teremt Magyarország és Szlovénia között. E vonal átépítésének részeként valósul meg a „Bagod (kiz.) – Zalaegerszeg deltavágány (kiz.) vonalszakasz al- és felépítményi munkái” megnevezésű vasúti projekt az ISPA/Kohéziós Alap program keretében.
A beruházás műszaki tartalma:
A szerződés tárgyként a Bagod - Zalaegerszeg deltavágány szakaszon új vasúti al- és felépítmény építését tartalmazza az új Andráshida állomás és a Zalaegerszeg-Ola megállóhely megvalósításával együtt. Kiváltásra ill. védelembe helyezésre kerülnek a tervezett nyomvonalba eső kábelek, közművek és vezetékek. A nagytömegű földmunkák elvégzését megelőzte az alépítmény megerősítése. A felszíni vizek elvezetését burkolt ill. burkolatlan árkok és szivárgók építésével kell biztosítani. A földművek megépítése megváltoztatja a terület vízelvezető rendszerét, így szükséges egyes területeken árokrendezést ill. csatorna áthelyezést, valamint mederrendezést végezni. A vízelvezetéssel és az új nyomvonal kialakítással összefüggésben nagy számban épülnek kerethidak, lemezhidak, teknőhidak ill. csőátereszek. Egy helyen el kell végezni a Zala folyó meder korrekciós munkáit is. Egyes megszűnő műtárgyakat el kell bontani. A pályaépítési munkák a meglévő – vonali és állomási - vágányok elbontását, valamint új vasbeton aljakon 54 rendszerű hézagnélküli vágányok építését és kitérők beépítését foglalják magukba.
Főbb műszaki adatok:
855 000 m3 földmunka;
12 km vágányépítés;
13 db kitérő beépítés;
3 600 m2 peronburkolat építés;
11 db műtárgy építés.
Európai Unió által támogatott beruházás
Forrás: ISPA/Kohéziós Alap
Támogatási szerződés aláírásának dátuma: 2007.06.27.
Támogatás aránya: 100%, ebből 50% az az Operatív Programon belüli hazai forrás, 50% pedig európai uniós támogatás.
Zalalövő-Zalaegerszeg-Boba vasútvonal rehabilitációja I. beruházásra jutó összes támogatás:
Támogatás összege nettó: 167 390 000,00 €
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
E-mail: nfu@nfu.gov.hu
Infovonal: 06 40 638-638
http://www.nfu.hu
Közreműködő szervezet:
KIKSZ Közlekedésfejlesztési Zrt.
cím: 1024 Budapest,Lövőház utca 39.
központi telefonszám: 06 /1/ 3368-100
ügyfélszolgálat: 06 /40/ 638-638
fax: 06 /1/ 336 1755
info@kiksz.eu
http://www.kiksz.eu
Irányító Hatóság:
KEOP IH, Környezetvédelmi Programok Irányító Hatóság
www.nfu.hu/keop_ih