HAMAROSAN TOVÁBBÉPÜLHET AZ M3-AS
2010. szeptember 08. 11:19

Elindul a Nyíregyháza-Vásárosnamény
közötti autópálya-szakasz első ütemének kivitelezése
Forgalmi tanulmányt készíttet a NIF a leendő M9 autópályára
2010. szeptember 02. 11:10

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kiírta a pályázatot az M9 gyorsforgalmi út Sopron-Szombathely-Nagykanizsa-Szekszárd-Szeged szakasz forgalom alakulásának országos szemléletű
Folynak az M2-es autópálya megépítésének előkészületei
2010. szeptember 02. 08:17

Terv szerint halad az M2-es autópálya fejlesztésének előkészítése. A 2/A utat 2013-ra építhetik ki kétszer két sávban Budapest és Vác között. A projekt előkészítésére 6
Folynak az M49-es út tervezésének előkészületei
2010. augusztus 31. 08:03

Győztest hirdetett a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt. az M49-es gyorsforgalmi út megépítését előkészítő megvalósíthatósági hatástanulmány és környezeti hatásvizsgálat
Továbbépül az M3-as
2010. augusztus 30. 08:10

Nyíregyházától a 49-es számú főútig 33,8 kilométerrel hosszabbodik meg az M3-as autópálya. A kivitelezés költsége nem éri el a kilométerenkénti egymilliárd forintot. Az út
Hamarosan tervezik az M2 gyorsforgalmi út Budapest-Vác közötti szakaszát – kiírásra került a tervezői pályázat
2010. augusztus 18. 13:12

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kiírta a pályázatot az M2 gyorsforgalmi út Budapest - Vác (17+850-37+100 km szelvények között) közötti szakasz, valamint a kapcsolódó bekötő
Közérdekű közlemény - HAMAROSAN FENNAKADÁS NÉLKÜL KÖZLEKEDHETNEK A 43. SZ. FŐÚTON
2010. augusztus 17. 14:31

Az épülő M43 autópálya makói lekötésénél befejeződött a 43-as főút 34+480–35+070 sz. kilométerszelvényei között aszfaltozási munkák miatt elrendelt forgalomkorlátozás.
FORGALOMKORLÁTOZÁS A 43. SZ. FŐÚTON
2010. augusztus 11. 11:21

Makó térségében, az épülő M43 autópálya 43. számú főúti lekötésénél 2010. augusztus 13. 8:00 órától 2010. augusztus 16. 18:00 óráig forgalomkorlátozás mellett végzik az
Kelet felé épül az M9-es autóút
2010. augusztus 10. 08:41

Több, mint felével bővül az egyelőre csak rövid szakaszon elkészült M9-es autóút. A meglévő 21 kilométeres szakasz 12,3 kilométerrel hosszabbodik kelet felé. Az épülő út az 51-es
Jelentés - M0 déli szektor bővítés - 2010. július
2010. augusztus 04. 15:16

JELENTÉS AZ M0 ÚTGYŰRŰ DÉLI SZEKTORÁNAK BŐVÍTÉSI MUNKÁINAK 2010. JÚLIUS HAVI
Jelentés - M43 - 2010. július
2010. augusztus 04. 15:09

JELENTÉS AZ M43 AUTÓPÁLYA SZEGED – MAKÓ KÖZÖTTI SZAKASZ KIVITELEZÉSÉNEK 2010. JÚLIUSI
Megkezdődött a visszaszámlálás a Soroksári-Dunaágban
2010. augusztus 02. 11:27

Hamarosan hozzálát a hídépítéshez az M0-ás déli szektorának bővítését végző kivitelező Szigetszentmiklós közelében. Első körben a munkaterület megközelítését szolgáló
SAJTÓKÖZLEMÉNY - Átadjuk az M31-es autópályát
2010. július 26. 15:42

2010. július 26-án a késő délutáni órákban nyitják meg a forgalom számára az M31-es autópályát, amely az M0 útgyűrű és az M3 autópálya közötti összeköttetést fogja
M43: közelednek az álláspontok - Az M43 kivitelezője szerződésben vállalta az alvállalkozói követelések megvásárlását
2010. július 23. 12:28

Többszöri egyeztetés eredményeként az M43 autópálya II. szakaszának kivitelezője, a Tisza M-43 Konzorciumot vezető SEDESA S. A. aláírta a szerződést 16 alvállalkozó követeléseinek
Befejeződött a forgalomkorlátozás a 4415. jelű úton
2010. július 23. 11:06

Makó térségében, az épülő M43 autópálya 43. számú főúti lekötésénél a mai napon befejeződött a forgalomkorlátozás a 4415. jelű út 23+680 és 24+900 sz. kilométerszelvényei
Július 26-án átadjuk a forgalomnak az M31-es autópályát
2010. július 22. 11:39

2010. július 26-án nyitják meg a forgalom számára az M31-es autópályát, amely az M0 útgyűrű és az M3 autópálya között közvetlen összeköttetést fog biztosítani Gödöllő
Folytatódik a félpályás útlezárás a 4415. jelű úton
2010. július 21. 13:32

Makó térségében, az épülő M43 autópálya 43. számú főúti lekötésénél folytatódik a 4415. jelű út régi és új nyomvonal-csatlakozásának kiépítése: 2010. július 20. 10:00
Teljes szélességében járható a 43. számú főút
2010. július 15. 15:35

Makó térségében, az épülő M43 autópálya 43. számú főúti lekötésénél a mai napon befejeződtek a 43. sz. főút és a 4434. jelű út csomópontjában épülő körforgalom
További forgalomkorlátozások Makó térségében
2010. július 13. 13:30

Makó térségében, az épülő M43 autópálya 43. számú főúti lekötésénél a nagymértékű tranzitforgalom következtében ismét megrongálódott a 4434. jelű összekötő úti
Bővítik az M0-ás déli szakaszát - kerülniük kell a 7-es útról az M1-es és az M7-es felé tartóknak
2010. július 13. 13:26

Nem voltak dugók, gyorsan alkalmazkodtak az autósok a
 1 2 3 >  utolsó